|
Gyömbéres szójás padlizsán
Hozzávalók: 6 főre: 1 nagyobb fajta padlizsán (aubergine ha van), 80 ml szója szósz, 2 kanál Sherry (bor), 2 kanál Japán rizsecet (mirin), 1 gerezd fokhagyma átnyomva, 2 kanál friss gyömbér apró kockákra vágva, 2 kávéskanál cukor, Frissen őrölt bors
Elkészítés: Petrezselyemzöld apróra vágva. A padlizsánt ujjnyi vastag darabokra szeleteljük, enyhén sózzuk majd fél órát pihentetjük. Enyhén leöblítjük szeleteket és félretesszük. Keverő tálban a nyersanyagokat összekeverjük a padlizsán szeleteket beletesszük, 1 órát állni hagyjuk, majd forró grillen megsütjük és tálaljuk.

|
|
Diós rizs /főétel/
2 cs barna rizs
4 cs víz
2 csipet tengeri só
½ cs dió
A megmosott barna rizst 4 csésze vízzel felfőzzük és utána megsózzuk. Két perc múlva kicsire állított lángon 45-50 percig fedő alatt főzzük. Ezután 10 percig állni hagyjuk és tálalás előtt kissé megpirított, késsel összevagdalt diót belekeverünk. |
|
Spanyol zöldséges omlett
2 ek olaj
4 nagy, héjában főtt krumpli
2 hagyma
1 piros paprika
1 zöldpaprika
2 db cukkini
2 kis padlizsán
2-3 gerezd fokhagyma
35 dkg paradicsom
3 tojás
tengeri só
Az olajat serpenyőben megforrósítjuk, és a kockára vágott burgonyát egészen gyenge tűzön, állandó kevergetés mellett 5 percig sütjük. Hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, a csíkokra vagy kockára vágott paprikát, a karikára szeletelt cukkinit, a padlizsánt, és ugyancsak gyenge tűzön kb. 8-10 percig pároljuk. Mielőtt a zöldség megpuhul hozzátesszük a reszelt vagy szétnyomott fokhagymát és a finomra vágott paradicsomot. A tojásokat egy kis tengeri sóval összekeverjük, és egyenes a zöldségre öntjük. Addig hagyjuk gyenge tűzön, amíg a tojás meg nem keményedik. Az omlettet lapos tálra borítjuk és 4-felé vágjuk. Meghintjük friss, finomra vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel. Illik hozzá a fejes saláta. |
|
Krumplis cipó
1 kiló krumpli áttörve
60 dkg búzaliszt
6 dkg margarin
1 kk köménymag
1.5 dkg élesztő
2 dl víz
Keverjük össze a hozzávalókat, míg kenyértésztát nem kapunk, majd szedjük kétfelé a tésztát. Egy óra alatt megkel a tészta, de kiszakítás után ismét egy órát hagyjuk állni. Forró sütőbe tegyük a cipókat, majd 10 perc múlva mérsékeljük a tüzet. Fél óra alatt átsül a két cipó. |
|
Vegyes zöldségragu
4 nagyobb szem krumpli
1 közepes fej zeller
2 szál sárgarépa
1 szál gyökér
1 közepes édeskáposzta fele laskára vágva
1 nagy vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
ízlés szerint édeskömény-gyökér, cukkini, tök, kínai kel vagy brokkoli
bazsalikom
rozmaring
tárkony
őrölt kömény
egy púpozott mokkáskanál édesnemes pirospaprika
Valamennyi zöldséget megtisztítjuk, kockára vagy karikára vágjuk, a vöröshagymát negyedeljük, a fokhagymát egészben hagyjuk. Előbb a krumplit tegyük fel annyi vízben, hogy épp ellepje. Kb. 10 perc múlva adjuk hozzá a többi zöldséget és a fűszereket is, legvégül a pirospaprikát. Lassú tűzön főzzük, míg sűrű leve nem lesz. |
|
Rizs és vadrizs shitake gombával
egy rész hántolatlan rizs
egy rész vadrizs
négy rész víz
egy csipet tengeri só
friss shitake gomba
Tegyük fel forrni a vizet a kétféle rizzsel, sózzuk meg ízlés szerint. Tegyükbele a gombát is és 30 percig főzzük lábosban, majd tegyük forró vizes tárolóba vagy csavarjuk be egy gyapjútakaróba és pihentessük pár percig. |
|
Vörösboros marhahús
-vörösbor
-méz
-fokhagyma
-vöröshagyma
-gyömbér
-marhahús
-szezámolaj
-marinált marhahús
-kínai ötfűszer fűszerkeverék
-kockára vágott vöröshagyma
-gyömbér
-tengeri só
-citromlé
-kakukkfű
-édes, sárga alma darabokra vágva
-champion gomba
-kuzu
Készítsünk marinádot a bor, a méz, a hagymák, és a gyömbér felhasználásával. Vágjuk kis darabokra a húst, öntsük rá a marinádot és hagyjuk egy órát érni.
Óvatosan melegítsük fel a szezámolajat, és süssük meg benne a marinált húst. Egyenként adagoljuk a többi hozzávalót is, és jól keverjük meg. Fedő alatt saját levében pároljuk. A marinádból szószt is készíthetünk.
A kuzut keverjük el a marináddal és folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a húshoz. Addig keverjük, amíg a szósz sűrű és tiszta lesz. |
|
Milánói makaróni
25 dkg bio tészta
1 kis fej vöröshagyma
3-4 ek olaj
1 cikk fokhagyma
só
bors
majoranna
oregano, rozmaring
1-2 evőkanál paradicsompüré
15-20 dkg szójagranulátum vagy darált szejtán
szójaszósz
3-4 liter vizet sóval felteszünk főni, amikor forr beledobjuk a tésztát. 15 perc múlva készen van, villával ellenőrizzük.
Az apróra vágott hagymát az összenyomott fokhagymával, sóval, borssal, majorannával, oregánóval és rozmaringgal ízesítjük és üvegesre pároljuk. Hozzátesszük a paradicsompürét, vízzel felöntjük és teszünk hozzá 15-20 dkg szójagranulátumot. Ízlés szerint sózva, szójaszósszal ízesítve főzzük állandó kevergetés közben, amíg meg nem puhul. |
|
Francia sült alma
3 alma
1 csésze teljes kiőrlésű liszt
só
fahéj
A lisztből, sóból vízzel palacsintatészta-szerűségű masszát keverünk. Az almákat megmossuk, magházukat eltávolítjuk és négyfelé vágjuk. Az almadarabokat a tésztába merítjük és forró olajban kisütjük. Őrölt fahéjjal behintve tálaljuk. |
|
Hamis túrógombóc
fél kiló búzaszem
olaj
majoránna
20 dkg tofu
3 dkg hajdinaliszt, vagy kétszersült-morzsa
ízlés szerint gyömbér
cayenne-i bors
bazsalikom
koriander
rozmaring
A búzaszemeket egy liter meleg vízben 10 óráig áztatjuk és utána azáztatóvízzel egy óra hosszat óvatosan főzzük. Közben az elforrt vizet ½ liter forrásban lévő vízzel pótoljuk. Miután megpuhult, 1 ek sót, 3 ek olajat és egy kis majorannát adunk hozzá. Húsdarálón ledaráljuk és tofut adunk hozzá, 1 kk sóval, hajdinalisztet vagy kétszersültmorzsát adunk hozzá. Tehetünk bele gyömbért, borsot, rozmaringot, bazsalikomot vagy koriandert. Gombócot formázunk belőle és forrásban lévő vízben 10 percig főzzük. |
|
Forrázott kel amerikai mogyoróval
egy fél fej kelkáposzta
mustár
fokhagyma
friss gyömbér
földimogyoró
A káposztát felszeleteljük, blansírozzuk. A következő öntettel tálaljuk: ízlés szerint összekeverünk mustárt, zúzott fokhagymát, egy kevés friss, reszelt gyömbért, olajat, vizet. Ehhez keverünk még 5-10 dkg megtisztított mogyorót. |
|
Pizza Chipolla
50 dkg finomra őrölt teljeskiőrlésű liszt
olivaolaj
tengeri só
3 piros színű paprika
3 zöld színű paprika
3 hagyma
szójaszósz
oregánó
A lisztből, sóból, olivaolajból egy kis vízzel puha tésztát gyúrunk. Beolajozott tepsire vékonyan kinyújtjuk. A megmosott, megtisztított paprikákat ki vízzel, szójaszósszal mixerben pürésítjük, majd rátesszük a tésztára. A vékony hagymaszeleteket elosztjuk ezen a felületen. Olivaolajjal, tamarival meglocsoljuk, oregánót teszünk rá. 230 fokon 15 percig sütjük. Szeletekre vágjuk. |
|
Ravioli ropogósra sütött zsályával
25-30 friss zsályalevél
5 ek olívaolaj
500 g sajttal vagy zöldséggel töltött ravioli
só
bors
4-6 érett paradicsom kockára vágva
2 ek passata
2-3 ek frissen reszelt parmezán
Addig süsse a zsályaleveleket olajban, amíg éppen csak ropógasak lesznek. Vegye le a tűzről és tegye félre. A raviolit főzze al dente-re.
Szórja az olajat és a zsályaleveleket a forró raviolira, sózza, borsozza. Keverjük össze a paradicsomot és a passatát6. Kanalazza rá a raviolira, majd hintse meg sajttal. |
|
Zsombor mangóval vagy őszibarackkal valamint szeletelt parmezánnal
40 g zsombor
1 érett mangó vagy 2 érett őszibarack hámozva, kis darabokra vágva
60-90 g parmezán vékony szeletekre vágva
olivaolaj
balzsamecet
Rendezze el a zsombort a tányéron, majd rakja körül mangóval és sajttal. Ízesítse olivaolajjal és balzsamecettel. Frissen tálalja. |
|
Pirospaprikás gombócok olvasztott sajttal töltve
4 roston sült pirosparika negyedelve
175-250 g fontina sajt nagy darabokban
3-5 evőkanál friss bazsalikom apróra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
egy csepp olívaolaj
Melegítse elő a sütőt 200°C-ra. Tegyünk a paprikadarabokra sajtot, bazsalikomot és fokhagymát, majd göngyölje fel és rögzítse hústűvel. Rakja tepsire és locsolja meg olívaolajjal. Addig süssük, amíg a paprika sercegni nem kezd. Azonnal tálalja. |
|
Ligur-tengeri fekete olivapástétom
1 gerezd zúzott fokhagyma
4-6 evőkanál fekete olívapástétom
90 ml olivaolaj
1-1 ek provanci fűszerkeverék és éeskömény-mag
2 evőkanál összevágott friss rozmaring
Keverje össze a fokhagymát az olivapástétommal, az olajjal és a fűszerekkel, valéamint az édeskömény-maggal és a rozmaringgal.
Kenjük vastagon megvajazott pirítósszeletekre. Tegyünk rá főtt tojást vagy sült krumplit. |
|
Gyors lasagna, 6 személyre
2 tojás
2 csésze sovány ricotta sajt
¼ csésze reszelt parmezán sajt
só
bors
4 csésze paradicsomszósz egy csésze vízzel elkeverve
2 csésze párolt brokkoli
45 dkg előfőzetlen, teljes őrlésű búzából készült lasagnetészta
6 csésze reszelt mozzarella
Keverje össze a tojást, a ricottát, a parmezán sajtot, sót és borsot egy tálban.A tál aljára tegyen paradicsomszószt. Rétegenként rakja le a tálat lasagnával, szósszal, tojásos brokkolival és reszel mozzarellával, mindből 2-3 réteggel. A legfelső réteg mozzarella legyen.
Fedje le a tálat alufóliával. 175°C.os sütőben 1 órán át süsse. Ekkor vegye le az alufóliát és tíz percig folytassa a sütést. |
|
Chili 6 személyre
8 paradicsom
2 evőkanál olivaolaj
2 fej kockára vágott hagyma
4 gerezd zúzott fokhagyma
40 dkg paradicsomszósz
4 csésze főtt és leszürt tarkabab vagy veteménybab
2-3 cm kelp /barna hínár/
1 evőkanál chilipor
1 evőkanál kömény
2 evőkanál apróra vágott koriander
marék mazsola
Pirítsa üvegesre a hagymát és a fokhagymát az olivaolajban. Adja hozzá a babot, a paradicsomot, paradicsomszószt, fűszereket és a kelpet. Fedje le és lassú tűzön párolja egy órán keresztül. Időnként keverje meg. Tálalás előtt vegye ki belőle a kelpet. |
|
Karamellizált fokhagymás krumplilepény, 4 személyre
6 krumpli vékonyra vágva
3 hagyma vékonyra vágva
5 gerezd zúzott fokhagyma
80 dkg hosszúkás paradicsom pépesített húsa lé nélkül
¼ csésze paradicsomszósz
fél csésze olivaolaj
3 evőkanál víz
két kiskanál oregánó
só
bors
Keverje össze a paradicsomszószt, az olivaolajat, vizet, oregánót, sót és borsot egy nagy tálban. Adja hozzá a krumplit, hagymát, fokhagymát és paradicsomot, és keverje jól össze. Öntse kiolajozott tűzálló edénybe és fedje le. 200 °C-on 30 percig süsse.Ekkor vegye le a fedőt és a krumpli megpuhulásáig folytassa a sütést (kb. 45 perc). |
|
Roston sült jamgyökér almalével, 8 személyre
3 csésze almalé
2 hámozott és kockára vágott fehérrépa
2 hámozott és kockára vágott paszternák
8 hámozott és kockára vágott sárgarépa
6 hámozott és kockára vágott jamgumó
Az almalevel 30 percig forralja, amíg annyi el nem párolog belőle, hogy csak egy csészényi marad. Tegye egy nagy tepsibe a zöldségeket. Öntse rá az almalevet és forgassa át.200°C-os sütőben addig süsse, míg meg nem puhulnak és barnulni nem kezdenek (kb. 45 perc). |
|
|