Az ember sohasem dolgokat vagy eseményeket fojt el, hanem személyeket. Mégpedig olyan személyeket, akik a belső színpadom színdarabjához, azaz a lelkemhez tartoznak. -írja a szerző. Így tehát minden emberből kettő van: egyszer a külvilágban él, mint valóságos ember, és egyszer ott él a családja valamennyi tagjának a belső világában is, mint a lélek belső világának a lakója. Ezáltal része a külső és a belső világomnak is. A külső világban természetesen elveszíthetem: kivándorol, elhagy, meghal, vagy egyszerűen eltűnik. A lelkem belső világában azonban tovább él. Addig, amíg csak élek (vagy talán azután is?).

Ez a könyv voltaképpen hanghordozó, idegenvezető a bennünk és a származásunkban rejtőző erő helyeihez. A könyv arra akar bátorítani, hogy kezdjünk bele a visszaszerzés munkájába, hogy így a lelkünkből kirekesztett és elfelejtett családtagok ismét új (és örök) erőforrásként gyűlhessenek össze szívünkben.